A sárospataki Rákóczi-vár felújítása

Kastély- vár- és műemlékfelújítás

Sárospatak legjelentősebb műemlékének, a Rákóczi-várnak a felújítása során társaságunk, az EBH Invest Kft., konzorciumi partnerként vett részt a komplex műemléki rekonstrukcióban. A beruházás célja a késő reneszánsz építészet egyik legértékesebb hazai alkotásának megőrzése és korszerű hasznosítása volt.

Lőportorony és közvetlen környezetének helyreállítása során elvégeztük az eredeti padló- és terepszint helyreállítását, a dongaboltozat könnyűszerkezetes faburkolatú boltozatként való rekonstrukcióját, valamint új lépcső kialakítását, amely alatt vizesblokk és teakonyha kapott helyet. Az épület rendkívül nedves falai miatt injektálásos utólagos falszigetelést végeztünk. A szintek közötti fafödémet elbontottuk, helyette új, acélszerkezetű födémet építettünk be. A tetőszerkezetet és tetőfedést teljes egészében elbontottuk és újjáépítettük. Az épület kívül-belül új vakolatot kapott, a meglévő kőkereteket restauráltuk, az újakat pedig rekonstrukcióval készítettük el. Az épület fűtését és hűtését kültéri hőszivattyúval oldottuk meg, valamint kiépítettük az elektromos erős- és gyengeáramú hálózatot is. A torony mindkét szintjén kiállítóteret alakítottunk ki.

Lőportorony környezetének rendezése során nagy volumenű földmunkát végeztünk, hogy bemutathatóvá váljanak az eredeti járószintek. A kitermelt földet helyben használtuk fel az egykori ágyúdomb déli szakaszának feltöltésére. A szintsüllyesztésből adódó szintkülönbséget fagerendákkal burkolt gabion támfallal hidaltuk át.

jegypénztár és a Veres-bástya felújítása során új, egységes járószintet alakítottunk ki, amely részben üvegfödémmel biztosítja az egykori kapumaradványok láthatóságát, másrészt svédpadló burkolatot kapott. A jegypénztárban két pénztár működéséhez szükséges feltételeket alakítottunk ki, új ajtót építettünk be, a belső falakat javítottuk, gletteltük, majd szilikát festékkel láttuk el.

PROJEKT NEVE:
Sárospataki Rákóczi-vár felújítása

MUNKAVÉGZÉS HELYE:
Sárospatak

FELADAT:
Komplex műemléki rekonstrukció

KIVITELEZÉS IDŐTARTAMA:
2024-2025

Nézze meg a projekt képeit

EBH Invest
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.